infoeco

Saját projekten dolgozom. Rengeteg dolog kavarog a fejemben, kétoldalú piacoktól, a webes információs architektúrákig, de ezek nagyrésze kiforratlan, és talán a projektnek sem tenne jót, ha az elképzeléseket mások is azonnal hasznosítanák. (bocs.)

A szakmai óvatosság némi önzéssel vegyítve akadályoz meg a bloggolásban.

Viszont lassan gyűlnek a más irányú gondolatok, és van egy tucat félig vagy majdnem teljesen kész irás is a googledocs-ban. Szeptembertől újra kezdjük!

Doransky webes operációs rendszereket feszegető gondolataira pl biztosan reagálni fogok.

Esküszöm ez a legnagyobb techhisztéria a kőbalta feltalálása óta. Ha nagyapám blogolna, talán még ő is megemlítené (mindenesetre már rákérdezett, hogy ez most mi is pontosan, pedig nem egy technofil alkat). Az ilyen olyan becslésekbe nem kapcsolódnék bele, legalábbis számszerűleg. Tízmillió eladott, több vagy sokkal kevesebb? Fogalmam sincs.

Az biztos hogy a hisztivel, hype-al  nem adnak el annyi telefont, addig nem tart ki. Amit viszont keveset láttam pedig fontos lehet az iphone sorsában, az a mobilkonvergencia. A kezdete (vagy a vég kezdete). Mert az jól lekövethető, hogy a mobltelefonok és a PDA-k piaca mostanra összeért, tudásban, featureökben, lehetőségekben alig különböztethető meg egy okostelefon egy jobb PDA-tól.  Ebbe a találkozási pontba robbant bele az iphone, és ha valamiért, akkor ezért lehet sikeres.

A PDA gyártók relatív kicsik, és elég sokat szenvedtek az utóbbi időkig. A mobilgyártók meg belefeledkeztek az apró fejlesztések üzletpolitikájába, ahol a megapixeleket variálják mp3 lejátszóval mindenféle színben, szagban, célcsoportban, már évek óta. Kényelmesen csiszolgatnak.

Kérdés még persze, hogy mire használnánk. Bármennyire eredetien lehet albumok között navigálni, vagy fotózni, ez szerintem kevés. Akkor inkább mobilinternet. Itt van, már nem drága, csak alkalmas készülék, meg optimalizált szolgáltatások kellenek. Nagyon úgy néz ki: lesznek is). Lehet hogy ez dönti el: ha az iphone reális internet platformá válik, akkor beteljesítheti az Apple álmait (a post befejezése után láttam: hírbehozó is hasonlókat gondol.).

A kötegelés kapcsán kérte az egyik kommentelő: ha lehet fejtsem ki, mit is értek kötegelésen az Origóval kapcsolatban. Egymondatban: azt amit írtam: a különböző webes szolgáltatások ( Freemail, IWIW, Videa, hírszolgáltatás) kínálatát. Semmi misztikus, elsőre is nyilvánvaló. Ha az IWIW, Freemail stb usereknek csak töredéke lép be az Origo felületéről, már az is növeli az Origo olvasottságát.

A T-online egyébként (saját meglátásom szerint) a klasszikus Microsoft féle stratégiát követi. Eredeti szolgáltatást nem nagyon fejleszt, általában több éves késéssel lép be egy adott szegmensbe, de akkor biztosra megy: a piacvezetőt vásárolja fel (vagy a meglévő szolgáltatással erősíti az újat: IWIW-Videa).  Az Indexel ellentétben nem forgácsolja szét magát, alig néhány területre fókuszál. A blogokkal talán éppen ezért nem nagyon tud mit kezdeni, nem illik a stratégiába.

A kötegeléshez még esetleg érdekes hozzátenni: sem az IWIW-en, sem a Videan nem ajánlják vissza a többi szolgáltatást, pedig lenne értelme. Videóhoz kapcsolódó cikk és blogbejegyzés (ahová beillesztették), Video csatorna az IWIW felületén (nyilván forward lehetőséggel, hogy a barátainkat is megörvendeztethessük valamivel). Elméleti közelítéssel, ezzel már a különböző felhasználói hálózatokat is összekapcsolhatnák egymással. Létrejönne az átjárás a szolgáltatások között, egymást erősítve.

Gyanítom a T csoport ezeket akkor lépi meg, amikor már máshol biztosan működik. Nem egy early adopter, ezt tudjuk.

Ekkora szünet után, nem túl izmos visszatérés ezzel kezdeni, de még éppen aktuális, sajnálnám kihagyni. Pár napja tették ki az Index címlapjára Chris Anderson long tail könyvének sajátos recenzióját egyenest a címlapra, és erről eszembe jutott egy személyes élményem.

Hogy eljussak a személyes élményig, tisztázni kell: a long tail alapötlete, sőt maga a modell sem teljesen Anderson fejében fogant meg (ezt ő sem tagadja egyébként).  Anderson longtail cikkét kedvenc profom egy tanulmánya alapozta meg, ami még 2003-ban jelent meg a rendkívül csalogató : Consumer Surplus in the Digital Economy: Estimating the Value of Increased Product Variety at Online Booksellers címmel. Brynjolfsson két másik MIT-s kollegájával (Yu (Jeffrey) Hu, Michael D. Smith), nekiállt az amazon.com értékesítési adatait vizslatni, és igencsak érdekes következtetésere jutottak. Röviden: az internetes boltokban megjelenő, máshol a kapacitások miatt ritkán előforduló, könyvek, zenék  olyan radikálisan csökkentik a tranzakciós költégeket az ezekre vágyó fogyasztók számára, ami gyakorlatilag a long tail (ezt ők nem mondták ki) jelentőségét növeli meg elképesztő mértékben.

A tanulmány utolsó mondata.

"The results of this paper suggest that ultimately the most important benefits of Internet retailing are not fully reflected in lower prices, but rather
are due to the new goods and services made readily available to consumers."

Hogy a személyes élményig jussak: 2003-ban én éppen Brynnjolfsson proffal leveleztem (azóta is hálás vagyok, hogy szóba állt egy pofátlan egyetemistával, a világ másik feléről), kötegelésről és más hasonlókról faggattam. Egyik válaszlevelében, felhívta a figyelmemet egy rendkívül érdekes vállalati tanulmányra, amit pár nappal előtte publikáltak. Gyorsan le is töltöttem, de nem izgatott különösebben a lehetőség, hogy céges elemzésen molyoljak, amikor épp a kötegelésben rejlő gyönyörű logikát boncolgattam. A tanulmányt félretettem, aztán elfelejtettem.

Költői kérdés: Mi volt a tanulmány címe?

Eljött az ideje az ígéretek teljesítésének. Kezdésnek jöjjön a kötegelés kifejtése kicsit bővebben, így visszanézve elég régen került szóba. Elöljáróban annyit, a tematika lényegi tanulmányai kb 8 évesek, és kedvenc profom Brynjolfsson tekinthető egyik fő szülőatyjának (személyes blogja alant), aki jóegynehány tanulmányon keresztül faggatta a dolgot.

Tudjuk, hogy a két fő hatás; a digitalizáció és a hálózatok ( Internet ), az információs javak határköltségét gyakorlatilag a nulla közelébe tolták le. Ez pedig, számtalan új lehetőséget jelent az értékesítés területén. Az információs javak kötegelése (bundling) új értelmet nyert, alkalmazása egyre szélesebb körű lett. Brynnjolfsson és Bakos kategorizálása szerint az információs javak „aggregálása” lehetséges különböző információs javak között , különböző felhasználók között (pl: Microsoft Campus egyezmény) és időbeli aggregálás (pl: újság előfizetés) A szakirodalom megmutatta, hogy a heterogén fogyasztói igények és értékelések meghatározásának egyik leghatékonyabb és legegyszerűbb módja a kötegelés, amely ráadásul tovább csökkenti a tranzakciós és disztribúciós költségeket is.

Csakhogy! Az információs javak, termékek aggregálásának trendjével szemben és azzal párhuzamosan, a digitális internetes technológiák lehetővé teszik az egyes fogyasztók igényeinek minden eddiginél pontosabb kielégítését a maximális áron (árdiszkrimináció). A technológiának köszönhetően gyorsan kialakult hatalmas, akár többszáz millió ember adatait tartalmazó adatbázisokra és aukciós technikákra építve, - kis túlzással- lehetségessé vált egy terméket mindenkinek annyiért eladni amennyit éppen hajlandó fizetni érte.

Az összevonni vagy szétbontani dilemmája viszont nem jelent ellentmondást. Ugyanazon információs termék értékesítésekor használhatjuk az aggregálás és az egyedi értékesítés technikáit (esetleg keverve a kettőt – mixed bundling), a döntést fogyasztóra bízva.

A kötegelés, ez a modellekből és a tapasztalatokból is egyértelműen látszik,  jó hatással van a piaci részesedésre, és a profitra minden piaci helyzetben. Legyen az verseny vagy monopol jellegű. A kötegelt javak értékesítési ára ugyan általában csökken, de a piaci részesedés növekedése ezt ellensúlyozva, mégis a profit növekedéséhez vezet.

Néhány példa kötegelésre kishazánkból

Telefon+internet kettő az egyben csomagok:  az alternatív telefon és internet szolgáltatók gyilkosa (a kötegelés nem a piaci verseny legjobb barátja).
Tartalom előfizetés SMS-ben (időbeli aggregálás). És persze a Campus egyezmény, ami "magyarosan" igazolta hogy az állami ostobaság "kötegelve" még előnyösebb.
Minden portál: Ha már, akkor Origo. Freemail, IWIW, Videa, hírszolgáltatás, és a többi
( Szerintem az egyetlen dolog, amit az Origo jól csinál, az a kötegelés).

Az elmúlt hét (kerekítve) eseményeiből kettő ragadta meg a figyelmemet, az a kettő aminek van/lesz következménye hosszútávon. Mondanom sem kell az első a Microsoft gigantikus bevásárlása (6 milliárd $, ha valakinek mégis elkerülte volna figyelmét). Érdekesek voltak az első reakciók (a tényközlésen túl), még a komolyabb üzleti lapok következtetése is valahogy oda lyukadt ki, hogy az MS megőrült, és/vagy "Google pánikbetegsége" van. Később persze jöttek a józanabb , elemzőbb vélemények is,  lassan körvonalazódott, nem is feltétlenül  csinált az MS akkora baromságot.

A legszofisztikáltabb összefoglalót a businessweek produkálta, a legfrappánsabbat a HighContrast. Azzal amit már leírtak nem is foglalkoznék, akit érdekel megtalálja. Ami tényadat itthon nem jelent meg, röviden: Az aQuantive bevételének 58%  ügynökségi , és csak mintegy 27% származik az adserverekből, viszont ez a nagy cégek legkedveltebb online reklámügynöksége.

A történetet kicsit megrágva, az MS okairól, és a lehetséges piaci következményekről méláztam.

Piaci cél

A aQuantive, mint ügynökség, komplex szolgáltatásokat képes nyújtani, azt amire a nagy cégeknek szüksége van. Nem véletlenül a Fortune500 cégeinek legkedveltebb  ügynöksége. Az adsense a longtail bevonását jelentette az online reklámpiacra, és ebben a szegmensben jó ideig aligha fogják a Googlet megszorongatni. Ha úgy tetszik, az MS azt az egyetlen szegmenst választotta ahol esélye lehet, és longtail ide vagy oda ez legzsírosabb része a piacnak (a nagyobb cégek ráadásul arányosan még kevesebbet költenek online, mint a kisebbek). Ráadásul a szolgáltatói szemlélet a 21 század üzleti mantrája, ha az MS ezzel a szemlélettel  biztosítani tudja pozícióját a piac felső szegmensében, az összegyűlt tapasztalatokkal onnan sokkal jobb esélyekkel lehet nyitni a kisebb cégek felé. A trenddel való szembefordulás ezzel együtt váratlan és kétséges húzás.

Ami biztos, ezzel új szakaszba lépett az online reklámpiac.

A jövőbeni kilátások, brutálisan emelkedő téteket, és pozíciós harcot hoztak az online reklámpiacra, elképesztő sebességgel tolva azt oligo(akár duo)polisztikus szerkezet irányába (indulástól számítva néhány év, nem akármi). Éppen emiatt nem értek egyet a crashdown elméletekkel, itt csak néhány gigász harca zajlik, ráadásul egy részterületen, a dotkom egészét nem érinti. A kisebb cégek számára ezzel persze nyilván szűkül a játéktér, és nem csak a méretgazdaságosság, vagy a kisebb tőkeháttér miatt. A hálózati hatás itt is dolgozik (ráadásul kétoldalú piac, tehát még hatványozottabban), előnyben részesítve a sok ügyfelet. Minden ügyfél, legyen az reklámozó vagy reklámozó felület növeli az Adsense értékét az újonnan belépők számára (talán ez az amit nem vett kellő súllyal számításba az MS).

A hét másik (és jóval frisebb) híre a Facebook lépése. Hírbehozó már összefoglalta a dolgot, most csak az idevágó következményekről néhány mondat.  A social network mint hálózati jószág esetén másodiknak (sokadiknak meg pláne) lenni, eleve vesztes pozíció. A Facebook "váratlan" lépése innen nézve egyáltalán nem váratlan, inkább az egyetlen helyes döntés (a cég bátorsága, az meglepő volt). A konkrét piaci harc, elvontabb olvasatban, egyben harc a hálózati hatással szemben is, amire eddig nem igazán volt példa. Ha a váltás sikeres lesz, annak általánosabb következményei is lesznek mint a Myspace megrendülése.

A végletekig racionális döntést a kommentárok többsége sokszor  közösségbarát, jófej- döntésnek titulálta, a Facebook így  mellékhatásaként megszerezte a közönség szimpátiáját is.

Az információs javak piacán, főként a szoftverek esetében, jellemző az eredeti termék egy csökkentett képességű változatának kiadása. Ez, ha jól alakítják ki nem helyettesítő, hanem kiegészítő jellegű termék, így nem veszélyezteti az eredeti termékből származó bevételeket. Tipikus példája az elterjedt Acrobat reader, amellyel pdf formátumú dokumentumokat csak olvasni tudunk, létrehozni, formázni nem. Hasonló elv mentén több más szoftver működik jellemzően ingyen. A kiegészítő termék haszna az előállító számára így nyilván máshol keresendő.

A válasz nagyobbrészt a hálózati hatás: az ingyenes kiegészítő termék felhasználói tábora már ösztönözve van a teljes értékű termék használatára.

Az ajánlóba egy érdekes játék, és egy kifejezetten hasznos lehetőség került. A  walk2web oldalán egy site címét beírva, megkapjuk az oldal  kapcsolati hálózatának rajzát (gráfját ha úgy tetsz.). Ha kiválasztunk egy kapcsolatot, azon keresztül akár addig lépkedhetünk, ameddig valami igazán meglepő dologba nem futunk. Nagyon látványos, rém egyszerűen kezelhető, de persze csak korlátozott számú kapcsolatot képes megjeleníteni.

Egyszeri játéknak  nem rossz.  Itt  a blog kapcsolati hálója: http://walk2web.com/surf/infoeco.blog.hu

Video, link, képmegosztás. Csupa "trendi", tömegvonzó ötlet. A SlideShare sosem lesz ilyen, mégis félelmetesen hasznos. Az videomegosztókra hajazó szerkezetben és felületen, előadásokat, diavetítéseket oszthatunk meg (nem újdonság, de eddig ez a legígéretesebb). Ha ez a magyar előadók körében is népszerűvé válna, akár a sokat emlegetett oktatási reformon is lendíthetne egy egészen kicsit. A slide-okat természetesen be is lehet ágyazni, amivel rögtön élek is (egyenlőre blog.hu nem engedi). Itt egy érdekes, összefoglaló előadás közösségi tartalomról, közgazdasági szemszögből (ha olvasási nehézségeid vannak, a full gombra kattintva teljes képernyőre vált). Tartalmas.

(Update: Kisegítettek a bénázásomból, itt a slide. Amiből az is látszik, beágyazva nincs teljes képernyős üzemmód. Ez egyébként szerintem hiba, de annyi baj legyen)

Úgy volt, hogy néhány bejegyzésben folyamatosan utalgattam már a p2p médiamegosztókra, vagy a web 2.0 médiamegosztók közötti különbségre, de a dolog nem került fel a boncasztalra. Valójában azért nem, mert a szakirodalom meglehetősen zavaros a témában, én meg időt akartam magamnak a tisztánlátásra. Túlzás lenne azt állítani, hogy a köd eloszlott, de már vannak kivehető kontúrok, vagy legalábbis olyan elképzeléseim, amit szeretnék megosztani.

A médiamegosztó hálózatok esetében eddig inkább csak a hálózat szerkezetéről ejtettem néhány szót, ami kevés. Nem ad választ arra a kérdésre miért is alakulnak ki ezek a hálózatok, miért lépünk be mi ezekbe a hálózatokba. A szakirodalom változatos és meglehetősen sokrétű magyarázatokat ad, de a legtöbb olvasása közben erősen élt bennem a gyanú, hogy a kutatók, bár rendkívül alaposan vizsgálták a torrentek, dc hubok felhasználói szokásait, a megforduló tartalmat, számukra ez valami nagyító alatt vergődő bogár volt. Nem ugyanazt látták amit a felhasználók.

A hálózatelméletben valamiért a magyarok rettenetesen erősek, a matematikusaink szinte fixáltak a témakörre, Erdőstől Bollobáson keresztül Barabásiig a gráfelmélet majd minden jelentős pillanatában ott volt egy honfitársunk keze. Pofátlanul röviden összefoglalva, Erdős és Rényi vázoták fel az egyenletes eloszlású  véletlen hálózatok modelljét, és Barabási mutatta ki, hogy a való életben előforduló hálózatok, ismerősi kapcsolataink, a web szerkezete, nem ilyen (hatványfüggvény szerinti eloszlású). A kapcsolatok gócpontokba és elhagyott egy "linkel" összekapcsolt pontokba rendeződnek. Barabási ezt egyébként éppen a web elemzése közben fedezte fel, ami a p2p hálózatok szempontjából roppant érdekes.

A p2p hálózatok ugyanis ezzel ellentétesen nagyjából egyenletes eloszlásúak. Nem tökéletesen azok, de a web szerkezetéhez képest annak lehet mondani (erről majd fellövök néhány saját statisztikát). A p2p hálózatoknak ez a sajátossága, persze a technikai feltételek miatt alakult ki, azokhoz alkalmazkodik a hálózat, nem a résztvevők között magától kialakuló kapcsolatokra alapozza magát. Gyakorlatilag a p2p hálózatokban a résztvevő hozzáférési sebessége egyben meghatározza a kapcsolatai számát is, ami elvileg gyengíti a hálózat önszerveződését, gyakorlatilag viszont nem számít.

                           
                                    Miért nem?


A p2p hálózatokon megforduló tartalom többsége jól azonosítható a felhasználók számára. Tudjuk mit keresünk. Milyen filmet, milyen zenét vagy milyen egyéb anyagokat. Bár a hálózat természetesen a kölcsönösen megosztott tartalomra épül, a megosztás a hálózat mesterséges nem önszerveződő szerkezete miatt nem célzott. A megosztások természetesen kifejezik a résztvevők érdeklődési körét, a self-presentation  része a hálózatnak. Mégis, a másodlagos megosztónak (disztribútornak) szinte mindegy mihez férnek hozzá a többiek, hiszen nincs személyes ösztönző arra, hogy valamit konkrétan megosszon a többiekkel. A közösség arctalan, a kapcsolatokat tartalom iránti egyéni szükségletek vezérlik(frappánsan angolul: seeking driven).

A web 2.0 médiamegosztók mindkét szempontból fordítva működnek. A tartalom legtöbb esetben anonim, a résztvevők részéről  előzetes jól meghatározott igény az egyes tartalmakra kicsi. Néhány híres, vagy hírhedt videótol eltekintve gyanítom nem keresünk rá az egyes videókra, megkapjuk, belebotlunk valahol (szögezzük le: nincsenek adataim, ez inkább csak sejtés).  A web 2.0 hálózatok résztvevői viszont önszerveződő módon kapcsolódnak (ahogy a web 2.0 definícióban is áll), a megosztás (linkelés, beágyazás) nagyon is célzott kommunikatív aktus, afféle 21 századi sztorizás, anekdotázás, vagy hírközlés (legyen : pushing driven).


                                Néhány további felvetés, kérdés.


Social entertaining 2 percben

Nem  tudom lehet e általános időkorlátot állítani a megosztott videók hosszára, de az azért egyértelmű, hogy az össznépi linkelés, emailezés, beéágyazás láncolatába inkább  korlátozott hosszúságú videók férnek bele (anekdota faktor).  Nem valószínű, hogy a Sátántangónak nagy karrierje lenne a Youtube-on, vagy a Videobomb-on.


Stabil elérés

A centrazilált médiamegosztók egyik előnye a p2p rendszerekkel szemben a stabil elérés. Ebből a szempontból kérdéses pl a Joost sikere, nem tudni, tolerálják e a felhasználók/résztvevők a bizonytalan elérést, azt hogy a tartalmak sebessége nagyban függ a tartalom népszerűségétől is. Különösen kockázatosnak tartom a p2p megoldást realtime, streaming tartalom esetén. Amíg a résztvevők a download&view módban a letöltést a tranzakciós költség részének tekintik, ráadásul az élményt nem rontja legfeljebb késlelteti, a lassú, instabil kapcsolat, valós idejű streaming tartalomfogyasztás esetén olyan minőségi hiányosság lehet a fogyasztó szemében, ami ennek a megoldásnak a létét is megkérdőjelezheti.

p2p vs centralizált

Mivel jogász a legkevésbé sem vagyok, csak kérdésnek vetném fel: lehet e jogi következménye, értsd a p2p hálózatokhoz képest egyértelműbb jogi felelőssége a a videomegosztók tulajdonosának, az illegális tartalmak esetében?

Egyenlőre ennyi. Egy darabig most pihenni fognak a hálózatok a blogon (közben azért igyekszem korrekt formába önteni, tovább tisztítani az eddigieket), legközelebb élményjavak, árdiszkrimináció, meg kötegelés mélyebben.

Egy nagy helyett, több rövid bejegyzésben fogom boncolgatni a p2p és a web 2.0 médiamegosztó hálózatokat. Nekem is jobb, nektek is. Formailag, emészthetőségben etc.

Első körben egy az előző bejegyzésben megpendített dolgot bontanám ki, a hálózatok résztvevőinek szerepét, a szerepek alakulását. A fájlmegosztó hálózatok résztvevői szerepük szerint megosztókra és befogadókra vannak kettébontva, de én bevezetnék egy harmadikat is a disztribútorokét. Igyekszem megindokolni miért.

A résztvevők tranzakciós költségét elemezve, épp a két hálózattípus összevetésénél látszik egyértelműen hogy az eredeti megosztók, akik az adott  jószágot bejutattják a hálózatba és azok akik ezt a jószágot továbbítják (letölthetővé teszik, linkelik, beéágyazzák) nem vehetők egy kalap alá.

Az eredeti megosztók, és a befogadók tranzakciós költségei a két hálózatban megegyeznek, a disztribútorok költségei viszont elválnak. A két hálózat szerkezeti különbsége miatt, a továbbítás a p2p hálózatok esetén minden másolat az adatok továbbítását jelenti, ellentétben a web 2.0 médiamegosztókkal, ahol a linkelés, beágyazás a továbbítás formája. Ez a p2p hálózatokhoz képest jelentősen gyorsítja a tartalom továbbítását, a disztribútorok szempontjából pedig minimálisra szorítja a tranzakciós költségeket. Ez a web 2.0 médiamegosztók egyik fő előnye a p2p hálózatokhoz képest, továbbmegyek: ez aktiválja az önszerveződő hálózatokat.

Bár adataim sajnos nincsenek róla, de feltételezem, hogy a disztribútorok által továbított tartalmak mennyisége sokszorosa az eredeti megosztók által létrehozottaknak (a p2p hálózatok esetén tudjuk hogy így van). Érdekes lenne tudni a szorzót vagy (amit gyanítok) összefüggéseket pl a szorzó és a hálózat fejlődése között).

Az ígéret szép szó, nem is fogom betartani. Sajnos minden idegszálam ráállt a web 2 hálózati hatásra, ami nálam általában azt jelenti, hogy más témák iránt tökéletesen közömbössé válok. Lessig és az árdiszkrimináció marad a hűtőben fagyasztva, míg fel nem ébredek. Egy bejegyzés erejéig most mégis leakadok a sínről.

A zenei eladások az évek óta tartó stagnálás és néhány százalékos csökkenés után szolíd zuhanásba fordultak, ettől hangos a zeneipar mostanság. A vita és a pánik fő okának megjelölt illegális letöltések szerepét most nem firtatnám, nem ez érdekel. Illetve egy kicsit mégis. A fájlmegosztókat szemlézve fél éve tűnt fel, hogy a veszteségmentes zenei formátumok aránya alig néhány százaléka az mp3-ban megosztott anyagoknak. A net korai szakaszában az mp3 elterjedése teljesen érthető volt, a lassú kapcsolatot ellensúlyozták a fogyasztók a méretcsökkentéssel, közgazdaságilag: redukálták a tetemes tranzakciós költségeiket. Csakhogy  ez az indok már évek óta megdőlni látszik. Ha a mai szélessávú kapcsolatok mellett a fogyasztó még azt a csekély + időt is sajnálja a magasabb minőségre áldozni, akkor ez nem tranzakciós költségekről szól hanem valami másról. A legális zeneletöltő oldalak sikerét (najó, Itunes) is belefoglalva, az is egyértelmű hogy miről. 

A jelek szerint a fogyasztók döntő többségének a 128 kbit-es minőségű zene tökéletesen kielégíti az igényeit, egyszerűen nem tartunk igényt jobbra. Lehet, hogy mi fogyasztók mondunk nemet a technológiai, minőségi fejlődésre? Érdekes (és persze nagyon is érthető) módon a zeneipar nem igazán hajlandó ezt tudomásul venni, igyekszik azt tenni, amit a filmipar: technológiát váltani, rábírni a fogyasztókat a készletek teljes cseréjére, ahogy a gramofontól a Cd-ig tette anno. DVD audio, SACD. Magasabb minőség, nehezebb másolhatóság (a méretek miatt), és mivel ezt nem igénylik a fogyasztók; tökéletes kudarc. A hőn várt technológia váltás, a zeneipar esetében dugába dőlt, mert szükségtelen.

A filmipar esetében viszont

Továbbra is működőképes. A legújabb technológia váltás a blue-ray, hd-dvd érkezése, nem csak a készletcserére fog minket rákényszeríteni, de növeli vagy legalábbis fenntartja a minőségi különbséget az eredeti és a másolat között (úgy értem: a fájcserélő- hálózatokon nem lesznek forgalomképesek a a kópiák). 

Az új szabványok, technológiák bevezetése a minőségi vagy a fogyasztók kényelmét szolgáló újítások lendítették át zene és filmipart a holtpontokon. Úgy néz ki, hogy a zeneipar erre már nem számíthat.

Egyre többször futottam bele olyan cikkekbe, sőt publikációkba, amelyek megkérdőjelezték a web 2.0 infojószág megosztók hálózati hatását. No nem mindegyiket, de konkrétan a Youtube és a Flickr esetén pl annál inkább.  Bevallom elsőre összezavartak az indokok, már-már magam is kételkedni kezdtem, de ott volt a ciripelés a fülemben, csak nincs igazuk. Mivel nem találtam hasonló elemzést sehol, gyorsan összefoglalom.

Tehát

Amíg a social networkök hálózati hatása pl elég egyértelműen látszik, terjed az a nézet, hogy a Youtubenál ez nem játszik szerepet. A baj az, hogy a valóság ezzel szöges ellentétet mutat. A videomegosztók fejlődése tökéletesen mutatja a hálózati hatás jellegzetességeit, olyan sebességgel jutottak el a jelenlegi méretükig, ami másként nehezen magyarázható. Igaz, elsőre talán nem olyan egyértelmű, de egy gráf jellegű ábrán keresztül elég könnyen kimutatható az a bizonyos hálózat.













Az első ábrán a klasszikus p2p rendszerek szerkezete látható. Sok érdekesség nincs rajta, a résztvevők, mint tudjuk közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz, a kapcsolatok nagyjából egyenletes eloszlásúak (az egyszerűség kedvéért).
Pontok-vonalak, résztvevők-kapcsolatok. Az informácó mint a pletyka, szájról szájra. Az ábrán ugyan nem jelöltem, de fontos az elsődleges megosztók, és a másodlagos megosztók (disztribútorok) megkülönböztetése. (megérne egy misét a p2p hálózatok, és a web 2.0 médiamegosztók hálózati struktúrái közötti különbség is, de ehhez adatok is kellenek)
















A második hálózaton a Youtube, Flickr "gráfszerkezete". Az információ áramlása visszalépés a hagyományos szerver-kliens, csillag formájú szerkezethez. Amikor viszont hozzáadjuk a hálózathoz a részvevők közötti aktusokat, beleértve a a beágyazást, és a linkelést is, a p2p hálózatokhoz máris nagyon hasonló szerkezethez jutunk. (ezt jelöltem piros vonalakkal). Az információs jószág itt ugyan fizkailag nem közvetlenül a résztvevők között mozog, csak a központi szerveren keresztül, de ez a résztvevők szempontjából mellékes, a hálózat ott van, mégha virtuálisan is. És ezzel együtt a hálózati hatás. Még egy apró különbség: a p2p hálózatokban minden résztvő egyben megosztó is, a potyautas szindróma elkerülésért, a videomegosztókon ilyen kényszer nincs (a hálózat passzív részvevői a négyzetek).

Röviden ennyi. Jelentkezem további fejleményekkel, addig is vizslatom az ösztönzőket, keresem a következtetéseket.

Az Onlinemarketing blogon megjelent néhány érdekes adat a kirowski netezői szokásait technikai szempontból vizsgáló felméréséből. Böngésző használat, felbontás, operációs rendszerek. Mindaz ami a pl a blog.hu adminból is látszik.

Mivel nem vagyok webfejlesztő, a képernyő felbontás, vagy a hangkártya adatai nem igazán mozgattak meg, az operációs rendszerek, és főleg a böngészők versenye annál inkább. Az operációs rendszerek esetén mondjuk versenyről beszélni eufemizmus lenne, a böngésző háború viszont kezd érdekesen alakulni.

A Firefox ugyanis a minta alapján átlépte a 20%-ot (a 23-at is konkrétan), és ez a minta már elég nagy ahhoz, hogy következtetésekre is ragadtassa magát az ember. Bár nem végeztem saját bejáratú kutatást, azoknál az oldalaknál ahol véletlenül megnéztem (kb egy tucat), elég nagy a firefox használatának szórása. Nemrég az Index techblog oldalán olvastam hogy ott már a firefox utolérte az Internet explorert, amin egyáltalán nem lepődtem meg, mert  geek siteokon láttam már 80% feletti Firefox arányt is.

Úgy tűnik a hardcore netezőknél már elindult, akár meg is történt az átállás, aminek a jövőben lesznek (lehetnek) következményei. Az persze még függő kérdés, mikorra jut el mindez az átlag felhasználóhoz, az adatokból elképzelhető egy szakadás is a netes társadalomban a böngészőhasználat mentén.

Az biztos, hogy a Microsoftnak igencsak rosszkor jött a Firefox előretörése. Akkor, amikor a webes alkalmazások kezdenek az desktop szoftverek alternatíváivá válni, rossz ómen elveszíteni az uralmat a webes platform felett. Az MS 90-es évekbeli sikere nem kis részben a szoftvereik egymásra építésének, az egymás közötti hálózati hatásnak volt köszönhető. Ha az Explorer véglegesen elveszíti a domináns pozícióját a Microsoft elveszíti  pl a kompatibilitással való játék lehetőségét is.  Azt a fegyverét , amit  szándékosan vagy sem, de nagyon is kihasznált.

A mérkőzés persze még egyáltalán nem lefutott, ezeket a veszélyeket a Microsoftnál is nyilván látják, de már elképzelhető, hogy a cég egy újabb vesztes meccsbe fut bele. Vagy nem 5:0 -ra nyeri. Nézőpont kérdése.

Hát kicsit aggasztóan indul ez a projekt. Mindenki a hálózati hatásról beszél, de kevesen úgy ahogy én szeretném. Social hatás, technikai feltételek, mashup, wiki színes buborékokban meg grafikonokban, a "five reason for web 2.0" okosságoktól meg már kiver a víz. Arról, mi hogyan hat, arról csend van egyenlőre. Hallgat a Google Scholar, az SSRN , de még az MIT is, a vita egyenlőre inkább a blogok szintjén zajlik. Egész egyszerűen hiányzik a differenciáldiagnózis.

Hogy milyen fogalmi zavar uralkodik a hálózati hatásról arra két jó példát vágnék be ide rögtön. Az első a Myspace és a Photobucket között dúló vidám harc, ahol ugye az történt, ami itthon is, a Myspace kizárta a Photobucket videókat az oldaláról. Amiről persze rögvest elindult a vita a blogok között. Vajon ki jár rosszabbul a kizárással, a Myspace vagy a Photobucket? Mike Arrington szerint a Photobucket Lock-inja erősebb a Myspace-nél, merthogy macerásabb az összes videónkat újra feltölteni máshová, mint új social networkbe regisztrálni, ami önmagában persze igaz, de ahogy Carr rámutatott, Arrington kifelejtette a hálózati hatást, ami meg ugye bőven a Myspace felé billenti a kincsesládát. És a platformok közötti hierarchiát még csak meg sem említették! Merthát a videókat ágyazzuk be socail networkbe és nem fordítva.

De ez hagyján. Gyakran még a legfrisebbb, 2007-es tanulmányokban sem tesznek különbséget a p2p hálózatok és a Youtube, Flickr között. Media filesharing és kész.
Először is! A p2p hálózatokban a hálózati hatás teljesen máshonnan építkezik, mások az ösztönzők! A megosztás a kicsit beteszek, sokkal többet kapok vissza elvén működik, ráadásul ez sem teljesen önkéntes. A potyautas szindróma elkerüléséért a p2p rendszerek szerves része a megosztás kikényszerítése, ezt mindenki tudja, aki használt már ilyet.

A nem kényszerített és legfőképp nem p2p médiamegosztók, mint a youtube vagy a flickr felhasználói között teljesen más a participáció mozgatórugója. Nem kölcsönös előnyökre épül a megosztók és a felhasználók közötti viszony. A tartalom megosztása, - beleértve a másodlagos megosztást, a tartalom beágyazását, linkelését -, a p2p rendszerekkel ellentétben kommunikatív aktus, az élmény megosztása, alapvetően egyfajta önkifejezés. Ez az motiváció a p2p rendszerekből hiányzik, ott a hálózat a kölcsönös előnyök elvére épül. Én legalábbis így gondolom.

Aki nem, commenteljen ide alaposan!

Miközben dúlom a netet web 2.0-hálózati hatás ügyben, jobb híjján megemlítem a követketkező hetek témáit. Egészen biztosan belevágok az infojavak árdiszkrimációjába,   definiáljuk az élményjavakat, és remélem végre befejezem Lessig : Szabad kultúra könyvének kritikáját. Meg ami közbejön.

Hoppá! Egy héttel a hálózati hatás bejegyzésem után ezt írták a Cornell egyetem egyik cikkében kiemelve : network effects are the real secret sauce of web 2.0.
Szívesen :). Maga a cikk egyébként éppen azzal foglalkozik ami engem is mozgat jelenleg. Hogyan és miként hat a hálózati hatás a weben, főleg a szemantikus weben.
Úgy néz ki, Metcalfe törvénye a web2 esetében nem teljesen pontos, a hálózati hatás értéke lehet magasabbb és alacsonyabb is a "törvényileg szabályozottnál", attól függően mire vonatkozik. A téma ahogy Cornell-esek is írták hihetetlenül izgalmas, és egyenlőre nagyon gyerekcipőben jár, inkább sejtések vannak mint kidolgozott elméletek. Én mindenesetre már nekiestem a témának. Social network, videó, kép, link, tartalom - megosztók a terítéken.

Később akartam ezt a témát boncolgatni, de egy szerintem felettébb ostoba post kapcsán ez lett a közbeszéd tárgya éppen. Hát beszéljünk róla most. Arról, hogy miért is nem fog a Microsoft kimúlni belátható időn belül! Az indoklásban szabad szoftverekkel, implementációs költséggel, hálózati hatással, szóval minden földi jóval fűszerezve.

A Microsoft úgy tizenöt éve gyakorlatilag monopólium az operációs rendszerek piacán, és egy ilyen hosszú ideig tartó monopóliumot illik megmagyarázni. Van is egész könyvtárra rúgó magyarázat, mindenféle szemszögből, statisztikai adatokkal, és modellezve, újságcikkek ezreiben és anitröszt peranyagokban. Most csak arra térünk ki, amire tudunk, egy egyszerű modell keretein belül.

Sarkítva az operációs rendszerek piacát, szűkítsük két szereplőre a Windowsra és a Linuxra a játszmát, úgy is ezt teszik általában. A szűkítés annyiban könnyíti meg az elemzést, hogy a szabad szoftver Linux esetén nem kell árazással, megtérüléssel és hasonlókkal szöszölni, koncentrálhatunk a fogyasztókra, magunkra. Az MS monopóliumának egyik leglényegesebb oka ugyanis mi vagyunk, a fogyasztók. Ha egy ingyenesen beszerezhető alternatíva, versenyképessége ellenére sem tud évek alatt néhány százaléknál több fogyasztót meghódítani, azt nem lehet csak ördögi praktikákra, vagy a marketing hiányára fogni, ott mi is ludasak vagyunk valahol.

Az egyszerűség kedvéért tekintsük az operációs rendszerek piacát tiszta monopóliumnak, ahol csak egy legény van a gáton. Erre a piacra lép be a fogyasztók számára ingyenes versenytárs a Linux, aminek elméletileg gyorsan meg kellene törni a monopóliumot (azonos minőséget feltételezve). Számítsuk most bele a fogyasztói költségekbe az operációs rendszer implementációs költségeit is, beleértve a tanulás, a termeléskiesés kötségeit (a rá épülő alkalmazások hasonló költségeit, és a kompatibilitást most nem is feszegetjük). Forintosítani persze nehéz, hiszen senki sem egyforma kézségekkel, számítástechnikai ismeretekkel vág neki egy új szoftver megtanulásának, a power usertől egészen Manci néniig, akinek a számítógép nem könnyebbség, hanem maga a rettegés oka, széles a paletta. Redukálva a problémát: vizsgáljuk meg azt a pontot, amikor az implementációs költségek az átlagos felhasználónak éppen megegyeznek a monopolista szoftver árával! Etttől a ponttól ugyanis a felhasználónak nem éri meg ingyenes szabad szoftverre váltania. Ugyanott van. Ha az implementációs költség még magasabb, akkor meg egyáltalán nem éri meg.

Akkor most nézzük más oldalról a helyzetet. Bár a windowst használja a világ 93% százaléka, csak kb ötvenvalahány százaléka fizet érte. A maradék 40% lopja.
Mennyivel is károsítja meg ez a Microsftot? Az MS ugyan monopólium, de nem eszerint árazza a termékeit, igaz nem is piackiszorító árat alkalmaz. Az ingyenes Linuxal ez egyébként sem lehetséges. Viszont ezen az áron is van egy elég tekintélyes fogyasztói réteg, akik nem fizetnék ki a Windowst. Ők a Microsoft számára elérhetetlenek, tehát érdektelenek is! Akkor is, ha illegálisan használják a szoftvert.

A 0ár-diszkriminációs stratégia

Kivéve akkor, ha ezek a fogyasztók hasznot hajtanak. Mondjuk az implementációs költségek csökkentésével. Bizony. Pisti az illegális windowst futtató kamasz segíthet anyunak apunak, akár a szomszédoknak is megoldani a számítástechnikai  problémákat, tanácsokat adni. Pisti így az illegális kópia áránál akár jóval több hasznot is hajthat a Microsoftnak. És itt kapcsolódik össze az implementációs költség a hálózati hatással. Az illegális használók veszteséget nem jelentenek, de az implementációs költségekből eredő hálózati hatás miatt minden fogyasztó implementációs költségét csökkentik. A valóságban persze sok olyan felhasználó van, aki tudna fizetni, de az MS-nak kockázatos ezt a határt feszegetnie, hiszen fordítva is érvényes. Ha sok olyan felhasználót zárna ki a zaklatással aki nem tud, vagy nem hajlandó fizetni, azzal a versenytársat erősíti a fenti logika szerint. A bevétel most talán kisebb mint a lehetséges maximum, de a versenytársakat hosszú távra kizárja a piacról, hiszen még az ingyenes szoftverek számára sincs potenciális piaci rés.

Paradox, de a Linuxnak csak úgy lenne esélye a közeljöbőben, ha a BSA tökéletesen működne, és mindenkit rákényszerítene a legális szoftverekre, akit tud. Jelenleg nem is látok más lehetőséget a változásra. A Microsoft árnyéka nem lett kisebb és még sokáig ott is fog lebegni az IT ipar felett. Talán csak az iparág nőtte ki magát az árnyék alól kicsit. 

A húsvéti lustálkodás miatt szaporítom az ajánlókat. Most egy kiemelkedő publikációs gyűjtőoldalra hívnám fel a figyelmet, a Citeseer-re. Kicsit szűk profillal fut ugyan: számítástechnika és információtudomány, de a szerkezete példaértékű.

Majd minden cikk letölthető, több formátumban is, regisztráció nélkül, ami jelentéktelen apróság a többi előnyéhez képest. Minden publikáció mellett megjelenik a publikációra hivatkozó, arra épülő tanulmányok listája, relevancia sorrendben, többségében a letöltést is felkínálva. Ugyanez fordítva: azok a tanulmányok is, amelyekre a "mienk" hivatkozik. Külön a kapcsolódó, nem közvetlenül hivatkozott, de a témához tartozó tanulmányok listája.

És mindez 1997 óta! Amióta használom, vagy hat éve, ebben a formában.

Hihetetlenül gyorsan lehet itt egy témát körüljárni, letölteni minden hozzátartozó tanulmányt. Az információgyűjtés a többi oldalhoz képest is sokkal gyorsabb, ráadásul pontosabb, kevesebb a téves, irreleváns cikk. Nekem sok sok órát takarított meg, az biztos.

Minden kutatási gyűjtőoldalnak így kéne működnie!

Az információs javakról itthon elég keveset beszélünk, örvendetes, ha valaki nekiáll a témának. Ebben a tanulmányban a szabad szoftverek lehetőségeit és az ösztönzőket veszi számba Siklós Balázs. Aki hajlandó huszonöt oldal erejéig kicsit jobban elmélyedni a miértekben, ennél jobb lehetőséget magyarul nem talál.

Az elemzés egyébként röviden, de szépen foglalja össze azt, amit témában írtak.
Az egyetlen megjegyzésem, hogy az implementációs költségekből eredő hálózati hatás súlyát talán nem vette kellően figyelembe. ( ezt mintha általában alábecsülnék). Igaz, erről inkább csak specifikus (pl ERP) piaci elemzések vannak, azok viszont elég ilyesztő 90% feletti értéket mutatnak.  

Főleg emiatt kételkedem a szabad szoftverek sikerében rövd távon, de ne legyen igazam.

Két hete egy színvonalas ebusiness oldal fogott padlót a gyönyörűségtől, amikor kezükbe került három "régimotoros" infoközgazdász tanulmánya (még tavalyról). A publikációban a hálózati hatás beszámításával felállítottak egy modellt, ami a "two-sided" piacokokat helyezi kicsit új megvilágításba. (mostanában érett meg a helyzet a beszámítására)

Two-sided piac pl egy online aukciósház ahol az eladók(akik jutalékot fizetnek) és a vevők(akik nem fizetnek) értéke az aukciós oldal számára különböző. A tanulmányban azt vezették le, hogy mennyiben is. Első látásra különösebb agytorna nélkül vágnánk rá, hogy a jutalékot fizető eladó nyilván sokkal többet ér.

De!

A tanulmány ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja. A semmit sem fizető vásárló a hálózati hatásnak hála többet ér az aukciós oldalnak, ami újfent a feje tetejére állította azt, amit értékesítésről, vásárlói értékelésről egyébként tudni szokás. Az is kiderült (bár ennek azért voltak előzményei, és a hálózati hatás ismeretében egyébként sem meglepő), hogy egy aukciós oldal a kritikus méretű eladói-vásárlói kört elérve már nem kell hogy nagy összegeket költsön a reklámra, mert a hálózati hatás stabilizálja a keresletet az oldal iránt.

A tanulmány egyébként gyönyörű és frappáns, de leginkább arról van szó, hogy a web2 forrongásban kicsit elfeledkeztek az olyan régi vágású dolgokról mint az Ebay. Pedig az online aukciós oldalak közgazdasági szempontból web2-es cégek, eltekintve attól hogy nem videót, linkeket, hanem a nagyi herendijét cserélgetjük, gazdasági vonásaiban nagyon hasonlóak, tehát itt is dúl a hálózati hatás.